Soproni fotós lévén nem csak a kis városomban és környékén fotózok. Örülök, ha más távoli településeiről is megkeresnek erre a feladatra. Így történt ez Zsuzsiékkal is. Bár kapott a dolog egy kis hátszelet Enikő és Zoli által, akiket még 2008-ban fotóztam esküvőjükön Fertőhomokon és Sopronban. Itt ismertem meg Zsuzsit és Milánt, akik jelen voltak eme [...]
Archív cimkék: esküvő
Reggel a fotózás előtt félve néztem ki az ablakon, mivel eléggé be volt borulva az ég. Ez nem minden esetben rossz, de itt inkább az esőtől tartottam. Szerencsénkre a kora délutánra már egy fokkal szebb fények fogadtak bennünket a várfalnál, ahol a beállított képek fotózásával kezdtük. Itt végezve az óváros következett, majd befejezés képen a [...]
A pár esküvőjének napja augusztus 20-ára esett, ami egyben nemzetünk ünnepe is. Ági készülődésétől már jelen voltam, amikor a smink és frizura belövését, majd a menyasszonyi ruha felvételét és az ékszerek becsatolását fotóztam le. Ezek után mentünk a beállított képek fotózására a környékre, ahol az esküvő előtti fotókat is készítettük. A kreatív rész után a [...]
A fotózás helyszíne ismét Győr, ahol a kedves pár esküvőjén fényképeztem. Ahol a jegyes vagy más néven e-session fotózás is zajlott, oda látogattunk el a nagy napon is. Mivel időjárás igen csak kibabrált velünk így a szabadban kevesebb fotó készült a tervezetnél. Szerencsére a másik kiszemelt helyszín fedett volt, így nem estünk kétségbe. Mire ott [...]
Mária Amerikából keresett fel, mivel évek óta ott él kedvesével Timothy-val. Az esküvőjüket Nagycenkre szervezték a Kastélyszállóba és kértek fel fotósuknak, amit örömmel el is vállaltam. Az esküvő napján picit borús volt az idő, de a creative session fotózását a szabadban véghez tudtuk vinni. Pár képet a szép belső térben is készítettünk. A beállított fotózás [...]
Ahogy pár cikkel lejjebb, már beszámoltam az esküvő előtti fotózásomról, ami Bécsben volt. Az esküvő nem a hagyományos ütemben zajlott. Először Ildikó és Jürgen otthonában kezdtük, ahol a szűk családi kör gyülekezett, majd a Rózsa kertbe mentünk, ahol a polgári ceremónia zajlott. Ezt követte egy kellemes állófogadás, majd pedig az esküvői ebéd. A dolgok végeztével [...]
Ezen a napon már a kezdetektől jelent voltam, mint fotós. A frizura belövése és a kozmetikus látogatása után egy kis szünet következett, majd Muckra mentünk, ahol az öltözködéssel az előkészületek fejeződtek be. Ezt követte a polgári szertartás egy szép erdei környezetben. A kreatív részre sajnos csak kis időnk volt, mivel a lakodalom közvetlenül utána kezdődött [...]
Ha nyár, akkor az esküvő és a mi kis tengerünk a Balaton jut egyből az eszünkbe. Most nem egy nyaralásomról írok, hanem Zsu és Peti esküvőjéről, ami Siófokon a Balaton fővárosában történt. A szertartások és a lakodalma fotózását egy kreatív rész előzte meg, ami a Balatonföldvári kikötőben és egy régi siófoki kenyérnyárban zajlott. A szép [...]