Az esküvő előtti fotózáson is a szomszédos ausztriai Eisenstadt városban jártunk a párral. A szép helyszínnek ismét a kastély környéke adott helyet. A belvárosba is benéztünk, amit még előtte feltérképeztem új lehetőségek után kutatva. Szeptember lévén az időjárástól tartottunk, de szerencsénkre ismét szép időt fogtunk ki. A próbafotózás sokat segített, hiszen gördülékenyebben működött minden. Ezért [...]
Archív cimkék: sorozat
Ismét Nagycenkre a Széchenyi Kastélyhoz látogattunk el fotózni. Az időjárás most nem volt éppen kedvező hozzánk, mert néha-néha elkezdett esni. Amikor már nagyon zuhogott bementünk a Múzeumba és ott is készítettük pár fotót. Bejártunk a hátsó részt és új részeket találtunk, ahol még előtte nem is voltam. Ennek nagyon örültem, mert nem szeretem, ha a [...]
Elérkezett Kati és Gergő esküvőjének napja. Ahogy az esküvő előtti fotózáson, most is Sopron belvárosát vettük célba először. Bejártuk a fő tér és a Tűztorony környékét, majd a Lőverek felé, a Sörházdombi kilátónál folytattuk. Az időjárás kelleme volt. Az eső pont a fotózás után kezdett el szemerkélni. Az egyházi szertartás a Szent Mihály templomban, [...]
A polgári ceremónia után, ami áprilisban volt (már beszámoltam róla) eljött a templomi szertartás és a lakodalom ideje Adri és Tomi számára, ami augusztus 20-ára esett. A beállított fotózással kezdünk, amit a Fertődi Kastélynál ejtettünk meg. Az időjárás ismét szép volt. Bejártuk a front oldalt és a hátsó részt is új beállítások után kutatva. Úgy [...]
Petrával és Tamással már az esküvő előtti fotózás így nagyon jól sikerült. Ismét Eisentadtot látogattuk meg, hogy emlékezetes fotókat készítsünk a nagy napjukról. Minden remekül sikerült. Élvezet volt a őket fotózni. Remélem ez vissza is köszön a képekről. Bevallom nem volt nehéz dolgom, hisz nem voltak idegenek számomra és össze is szoktunk már előtte.
A teljes [...]
Nem mindennapi felkérésben volt részem július 18-ra. Ráckevére utaztam a Savoyai kastélyba Anita és András esküvőjének fotózására. Örültem a felkérésnek, hogy nem csak Sopron és környékén keresnek meg nagy napjuk megörökítésére. Bevallom picit izgultam, mivel nem jártam még arra, de egyben izgatott is voltam, hogy egy számomra ismeretlen szép terepen dolgozhatok. Sajnos mire oda értem [...]
Tamás (Borisz) osztálytársam volt középiskolában, így már jó ideje ismerem. Örültem a felkérésnek, hogy esküvőjüket én fényképezhetem. A nagy nap előtti fotózást Eisenstadtban ejtettük meg egy szép nyári délután. Ismerős révén a dolgom is kicsit könnyebb volt, ahogy persze nekik is velem.
A teljes sorozat ide kattintva tekinthető meg.
Beigazolódott, amit lentebb írtam. Azaz, ahogy a próba fotózáson is, Évivel és Lacival a fotózást minden percét élveztük. Az eisenstadt-i kastélyhoz látogattunk el ismét. Szép időnk volt, bár a melegtől rendesen leizzadtunk. Ezután Nagycenken a templomi, majd Sopronban a polgári szertartás következett, amit egy szép nászajándékba kapott galambröptetés zárt. Utunkat a Hotel Lővérbe folytattuk, ahol [...]