Egy kis terepszemlére mentünk nem messze Soprontól található Muckra. Az erdős környezeten kívül az éttermemtől nem messze található régi laktanya romjai is remek helyszínt adtak és adnak majd a fotózásra. A nyári melegben és erős napsütésben nem könnyű alkotni és a párnak sem éppen előnyös ez, de a környék árnyékos és hűvösebb mivolta nagy segítségünkre [...]
E-session fotózás
A soproni belvárosban való fotózás igen felkapott a párok körében. Főleg az óvárost célozzák meg fotózási helyszínnek, ahogy ezt Eszti és Jani is tette. Mivel a környék már kevés újdonsággal kecsegtet és a Fő teret sem igen lehet most megközelíteni, egy várfalhoz közeli helyet kerestünk a tett színhelyének. Kedvenc cicájuk is velünk tartott, hogy pár [...]
A szomszédos Ausztriába látogattunk el, hogy ott készítsük el Anita és Csaba e-session (jegyes) fotózását. Egy különleges helyre vittem el őket, ahol még a szép idő rátett egy lapáttal, hogy élvezzük a fotózás minden percét. Most hétvégén lesz a nagy nap, így sietnem is kellet, hogy lássák a végeredményt. A visszajelzés pozitív volt.
A zenés klipet [...]
Komoly szervezés előzte már meg az esküvő előtti próba (e-session) fotózást is. Krisztivel és Petivel sokat kutatva leltünk e gyönyörű helyre a szomszédos Ausztriában. Nem csak a csodás helyszín, hanem a szép fények és a kedves pár kamera előtti motivációja is hozzá segített e remek sorozat elkészítéséhez. A lenti képeken kívül érdemes a zenés slideshow-t [...]
Júniusba Siófokra megyek esküvőt fotózni Zsuzsihoz és Petihez. Előtte májusban is meglátogattam őket, hogy megismerkedjek velük és az elképzelt helyszíneket is bejáruk közösen. Balatonföldvárra is átnéztünk, ahol a strand környéke adott teret a fantáziánknak. Pár képet be is illesztettem ide, de egy zenés klipet is összeállítottam, ami ide klikkelve tekinthető meg!
Lívia és Gábor esküvője májusban lesz, amit egy próba (jegyes, e-session) fotózás előzött meg. Mivel a tavasz megérkezett, így aszabadban történt mindez, szép időben és szép fényekkel átöletve. Bejártuk Sopron belvárosát és a szomszédos ausztriai településre Deutschkreutz-ba is bekukkantottunk.
Pár képet beillesztettem ide, de egy zenés klip, ami itt található talán többet elmesél mindenről.
Idei első esküvő fotózásomra készülök Ildivel és Rolanddal, ami márciusban lesz. A BW Pannonia Hotel adott otthont az esküvő előtti (e-session) fotózásra, mivel a szabadban még meg kellene küzdenünk a hideggel, révén tél van. Bejártunk a szálloda pár helyszínét és kihasználva az itt-ott előbukkanó fényeket fotóztam le őket. Nem volt nehéz dolgom a kedves párral, [...]
Az ausztriai Eisenstadti város igen felkapott fotózási helyszín lett. Igazolja ezt, hogy Erika és Ádám is szeretné, hogy esküvőjük napján ott fotózzam le őket. Kérésüknek szívesen eleget tettem. Bejártuk a környéket és sok szép új helyszínt leltünk. Az idő kellemes volt így miden adott volt egy kellemes e-session fotózásra.
A sorozat ide kattintva nézhető meg.