Júlia és Péter creative session fotózását a Fertődi kastélynál kezdtük. Mivel itt már jártam párszor próbáltam valami újat kitalálni. A szép idő kedvezően hatott a fotókra, ahogy a kedves pár is. A fotózás érdekesebb részét egy a vőlegény által talált helyszín adta. Sajnos itt sok időt nem tölthettünk el az idő rövidsége miatt, de úgy [...]
Esküvő fotózás
Egy szűk családias hangulatú májusi esküvőre kértek fel, ami vasárnapra esett. Az eseménynek a Röjtökmuzsaji kastélyszálló patinás környezete adott otthont. Kint tombolt a vihar, így a kültéri fotózás kimaradt, de a beszűrődő fényekkel kicsit játszani próbáltam maradandót alkotni. A menyasszony áldott állapota miatt is talán jobb, hogy nem merészkedtünk ki a zord időbe. A polgári [...]
Ezen a májusi szombaton, ahol a kedves párt fotóztam nem éppen a meleg időjárás szeretete segített bennünket. Meg kellet küzdenünk a hideg széllel és az olykor igen csak rossz fényekkel is. Szerencsénkre a házak között Sopronban még el el-elbújtunk a szél elől, de kiérve Deutschkreutz-ba már az esővel is megkellet küzdenünk. Sok időnk ott így [...]
Május első esküvő fotóázására került sor, ahol Gabi és Zoli fogadott egymásnak örök hűséget. A creative session részt Sopronban és Dénesfán fotóztuk. Ezek után Mihályiba mentünk a kikérésekre, amit a polgári, majd az egyházi szertatások követtek. A válogatott képekből zenés slideshow ide klikkelve nézhető meg.
Elérkezett az idei első esküvői fotózásom beszámolója. Ahogy már írtam az e-session (esküvő előtti) fotózás is a BW Pannonia Hotelban történt a tél ittléte miatt. Az akkori helyszíneket is bejártunk, de mivel a változatosság híve vagyok így más helyekre is bekukkantottunk. A nem mindennapi szép menyasszonyi ruha is egy plusz extra adalék volt. A polgári [...]
Egy kis válogatást gyűjtöttem össze a 2009-es esküvőimről ahol fotóztam. A zenés klipben 105 fotó található. Belekerült a creative session (beállított fotózás), a szertartások, a lakodalom és egyéb elkapott pillanatok képei is. Nagyon változatos évben volt részem. Nem csak Sopronban, hanem vidéken is megfordultam. Jártam Duna parti Ráckevén, Simontornyán és Sopron vonzáskörzetében lévő településeken is [...]
Szeptember végére esett Adriennék esküvője. A dátum ellenére nyári időjárásban volt szerencsénk fotózni. Az ausztriai Rust-on készültek a beállított-riport fotók, ahol körbejártuk a belvárost és Fertő tó környékét is. Itt ezelőtt még csak kirándulni voltam, de gondoltam esküvői fotós helyszínnek is ideális lesz. Remélem ez a képeken is látni.
Az esküvő előtti fotózáson is a szomszédos ausztriai Eisenstadt városban jártunk a párral. A szép helyszínnek ismét a kastély környéke adott helyet. A belvárosba is benéztünk, amit még előtte feltérképeztem új lehetőségek után kutatva. Szeptember lévén az időjárástól tartottunk, de szerencsénkre ismét szép időt fogtunk ki. A próbafotózás sokat segített, hiszen gördülékenyebben működött minden. Ezért [...]