RÓLAM

Somosi Tamásnak hívnak. 1976. szeptember 2-án születtem Sopronban. A fotózás 2003-ban lépett az életembe, amikor életem első digitális fényképezőgépét kaptam kezem közé. 2004-ben megnyertem egy fotópályázatát, ami még több lelkesedést adott. Eleinte csak a természet képek vonzottak, de ahogy az idő múlt ez megváltozott. Utazásaim során beleszerettem a különféle tájak, emberek és pillanatok megörökítésébe is.
Később ismerősök kerestek fel, hogy készítsek róluk portfóliókat vagy termékeiket fotózzam le katalógusba, amiket szintén szívesen elvállaltam. Az esküvő fotózáshoz is így kerültem közelebb egy kollégám felkérése álltal. Nagyon megtetszett a feladat, ami sok felelősséggel is jár, hiszen nem lehet megismételni azt a pillanatot újra. Később további megkeresések voltak nagy örömömre.
Tudásom próbálom fejleszteni. A képi világ mindenki számra különböző látásmódot ad, így a fényképészet is egy művészet, aminek szeretnék a részese lenni. Szeretem a különleges, nem sablonos, hanem úgymond riportszerű beállításokat.
Felszerelésem Canon márkájú tükörreflexes vázakból és Canon L-es professzionális objektívekből áll. De mit sem ér a fejlett technika, ha nem szívvel-lélekkel állunk a feladathoz.
Ha munkáim elnyerték tetszésed, esetleg kérdés lenne számomra, kérlek írj levelet vagy hívj telefonon!
Kellemes böngészést kívánok!

Somosi Tamás | Somansky
+36-70-523-6976

Archívum

Itt is megtalálható vagyok:

Copyright © Somosi Tamás | Somansky | Powered by WordPress