Elérkezünk a 2015-ös szezon utolsó esküvőjének bemutatására, amihez már nem kellett messze utaznom. A kreatív képeket Fertőszéplakon és környékén fotóztuk, majd Fertőszéplakon a lányos háznál történt a kikérés és a búcsúztató is. Nagycenken folytattuk az eseményeket a polgári ceremóniával, majd ezek után Ágfalvára mentünk a Hotel Vadvirágba, ahol...

TovábbTovább

Ismét a Balatonra vezettet az utam szeptemberben, így eben a hónapban már kétszer is meglátogathattam a magyar tengert. Most a déli partot vettem célba, Balatonboglárt és környékét, ahol még gyerekkoromban jártam családommal így sajnos sok mindenre már nem emlékszem. A boglári dombok és a szőlös...

TovábbTovább

Ahogy az előző bejegyzésemben is említettem, Márti és Attila kreatív esküvői fotóit a nagy nap előtti pénteken készítettük, így egy külön klipbe kerültek bele. Keszthelyen fotóztuk a képeket, a Festetics kastély szép termeiben, folyosóin, majd  a környéket is bejártunk a Balaton partjával együtt....

TovábbTovább

Egy Magyar-Osztrák-Horvát esküvőre voltam hivatalos tavaly. Kópháza és Nikitsch adott otthont az eseményeknek, ahol kedves emberek, remek hangulat és szuper lakodalom várt rám. Ahogy a három nemzet egyé vált, azt nem lehet szavakba önteni. Meséljenek a képek és a hozzá passzoló kellemes muzsika. A beállított képekről...

TovábbTovább

A következő esküvői beszámolómnak Reni és Zoli a főszereplője. A nagy napon már a készülődéstől jelen voltam. Az fertőszéplaki egyházi ceremónia után a közeli Széchenyi épületbe folytattuk az lakodalmat. A terem egyedi házi készítésű vintage stílusba lett feldíszítve. A buli remek hangulatba telt. A kreatív fotózást itt...

TovábbTovább

Vera készülődésével kezdtük a napot. Először a sminkes és a fodrász következett, majd otthonukba folytattuk az öltözködésekkel és utolsó simításokkal. A polgári ceremónia után a Szent György templomba az egyházi szertartás következett, majd a Tercia Hubertusnak vettük az irányt, ahol nagyon szuper lakodalomban volt részem....

TovábbTovább

Egy korábbi bejegyzésben számoltam be Évi és Dani soproni esküvőjéről. Most Évi testvére Mónika következik. nagy öröm, hogy mindkettőjük nagy napján jelen lehettem. Hasonló elképzelésik voltak, de itt már nagyobb násznéppel számolhattam. A beállított fotózás, majd a szertartások követően a lakodalomba is hivatalos voltam....

TovábbTovább

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. Több információ

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni. The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár