Nem csak esküvőket és jegyes fotókat szoktam készíteni. Bár főleg a szezonon kívülre jellemző, de ha van időm bármikor belefér egy ilyen jellegü fotózás is. Jóbarátom Peti kért meg, hogy készítsem el kedvese pocakfotóit, de persze Ő is szeretett volna szerepelni pár kép erejéig. A soproni...

TovábbTovább

Elérkezünk a 2015-ös szezon utolsó esküvőjének bemutatására, amihez már nem kellett messze utaznom. A kreatív képeket Fertőszéplakon és környékén fotóztuk, majd Fertőszéplakon a lányos háznál történt a kikérés és a búcsúztató is. Nagycenken folytattuk az eseményeket a polgári ceremóniával, majd ezek után Ágfalvára mentünk a Hotel Vadvirágba, ahol...

TovábbTovább

Ismét a Balatonra vezettet az utam szeptemberben, így eben a hónapban már kétszer is meglátogathattam a magyar tengert. Most a déli partot vettem célba, Balatonboglárt és környékét, ahol még gyerekkoromban jártam családommal így sajnos sok mindenre már nem emlékszem. A boglári dombok és a szőlös...

TovábbTovább

Egy Magyar-Osztrák-Horvát esküvőre voltam hivatalos tavaly. Kópháza és Nikitsch adott otthont az eseményeknek, ahol kedves emberek, remek hangulat és szuper lakodalom várt rám. Ahogy a három nemzet egyé vált, azt nem lehet szavakba önteni. Meséljenek a képek és a hozzá passzoló kellemes muzsika. A beállított képekről...

TovábbTovább

Vera készülődésével kezdtük a napot. Először a sminkes és a fodrász következett, majd otthonukba folytattuk az öltözködésekkel és utolsó simításokkal. A polgári ceremónia után a Szent György templomba az egyházi szertartás következett, majd a Tercia Hubertusnak vettük az irányt, ahol nagyon szuper lakodalomban volt részem....

TovábbTovább

Egy korábbi bejegyzésben számoltam be Évi és Dani soproni esküvőjéről. Most Évi testvére Mónika következik. nagy öröm, hogy mindkettőjük nagy napján jelen lehettem. Hasonló elképzelésik voltak, de itt már nagyobb násznéppel számolhattam. A beállított fotózás, majd a szertartások követően a lakodalomba is hivatalos voltam....

TovábbTovább

Idén, mint emlékszünk nagyon meleg nyár volt, főleg a július, hisz alapban is ez a legmelegebb hónapunk. Ildivel és Szabolccsal ebben a forróságban fotóztunk a Fertőszentmiklósi reptéren és környékén. Bár jól leizzadtunk, de a képeken szerencsénkre ezt nem venni észre. Egy kis eső csöppet besegített...

TovábbTovább

Orsi és Peti személyében is egy nagyon kedves párt ismerhettem meg. Esküvőjük igazán hangulatosra sikeredet. Köszönhető mindenez az érzelmekkel teli templomi szertartásnak, majd a különleges helyen tartott lakodalomnak is, amit a saját dekoráció még szebbé varázsolt. A kreatív beállított képek, melyek a klip végén szerepelnek...

TovábbTovább

Egy júniusi esküvőt mutatnék most be Nektek, melynek két ország adott otthon. Egyrészt Ausztria, pontosabban egy nem túl távoli városa Baden, ahol a polgári ceremónia, majd a kreatív fotózás zajlott. Ismét nagyon melegben volt részünk, amit főleg a beállított fotók készítésénél vetünk zokon. Ezek után a...

TovábbTovább

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. Több információ

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni. The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár